Az idén már tizenkettedik alkalommal tartják meg a Születés hete országos szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozatot. A szervezők többsége május 3-a és 11-e között csaknem hatvan helyszínen — Erdélyben és Vajdaságban is — várja az érdeklődő párokat, kismamákat, kispapákat, nagymamákat és nagypapákat.

A rendezvénysorozat célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz. Erről a szervezésben részt vevő, valamint a témákat összeállító védőnők, szülésznők, szoptatási tanácsadók, dúlák, művelődésszervezők, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek, baba-mama klubok, női körök, alternatív gyógyászati központok, játszóházak és közhasznú civil szervezetek gondoskodnak.

Az oktató, tájékoztató előadásokra Szabadkán az Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány termeiben kerül sor május 4-e és 10-e között:

Május 4-én 10 órakor
Tómó Margaréta, a www.babamama.rs honlap főszerkesztője, újságírója mutatja be a vajdasági magyar kismamák első portálját.

Május 5-én 16 órakor
Karner Beatrix perinatális szaktanácsadó az anya és a magzat közötti kommunikációról tart előadást.

Május 5-én 17 órakor
Novák Júlia dúla, rogersi pedagógus, perinatális szaktanácsadó interaktív előadást tart arról, hogy hogyan válhat a szülő a gyermeke számára hiteles és kompetens beszélgetőpartnerré.

Május 5-én 18 órakor
Árvai Nóra pszichológus, szomatoterapeuta, szakíró, perinatális szaktanácsadó egy rejtélyes női meddőségi betegségről, az endometriózis kezeléséről beszél.

Május 6-án 17 órakor
Lehoczki Gabriella és Nagy Mónika kerekítő bábos tornát tartanak, ahova az édesanyákat, az édesapákat és az 1—4 éves gyermekeket várják.

Május 8-án 16 órakor
Mélykúti Andrea humánkineziológus, dúla, az ICAN magyarországi vezetője és Vatasčin Balázs Emese gyógytornász, jógaoktató, dúla műhelymunkát tart kismamáknak és szülőpároknak.

Május 9-én 16 órakor
Papp Komáromi Judit aromaterapeuta a várandósság és a gyermekágyi nyugalom idején használt illóolajok jótékony hatásáról tart előadást.

Május 9-én 17 órakor
Engi Georgina és Kiss Kornél saját tapasztalatait osztja meg a mosható pelenkáról, annak előnyeiről és hátrányairól.

Május 9-én 18 órakor
Góbor Szénási Anna hordozási tanácsadó a babahordozó kendőről és annak jótékony hatásáról beszél.

Május 10-én 10 órakor
Mirjana Gnjatić dúla a dúlák feladatáról beszél.

Május 10-én 11 órakor
Mélykúti Andrea humánkineziológus, dúla, az ICAN magyarországi vezetője a császármetszés utáni hüvelyi szülésről tart előadást, melyet beszélgetés követ.

Május 10-én 12 órakor
dr. Cservenák Péter nőgyógyász a topolyai szülészetet mutatja be.

Május 10-én 14 órakor
Dragana Vasić szoptatási tanácsadó műhelymunka keretében beszél majd a szoptatásra való felkészülésről, az oxitocinról és a szoptatási testhelyzetekről.


Születés hete Zentán

2014. május 7—9., Omega Közösségi Ház (Posta utca 35.)

Program:

2014. május 7., szerda, 18 óra:
Babád van? Cipeled? Hordozd!

Előadó: Góbor Szénási Anna hordozási tanácsadó. A foglalkozás lehetőséget ad a kisbabás, kisgyermekes anyáknak, apáknak, hogy kipróbálják a hordozókendő használatát, miközben hasznos információkat és tanácsokat kapnak.

2014. május 7., szerda, 19 óra:
Az ősbizalom kialakulása

Előadó: Ricz Dencs Tünde mentálhigiénés szakember. A korai kötődés lélektani sajátosságai, azaz mi történik a lélekben 0—3 éves korban.

2014. május 8., csütörtök, 18 óra:
Kitartó alapozás — hatékonyabb tanulás

Előadó: Vicsek Annamária gyógy-pedagógus, logopédus. Az iskolai eredményesség megalapozása 0—4 éves korban.

2014. május 9., péntek, 18 óra:
A gyermeknevelés alapelvei

Előadók: Szénási Oszkár szociális munkás, családkonzulens és Kaszás Éva zenetanár, komplex művészetterapeuta. Az interaktív foglalkozás keretében az érdeklődők megbeszélik a különféle nevelési stílusok veszélyeit és pozitív oldalait, valamint felvázolják azt a hat alapelvet, amely egymásra épülve lehetővé teszi az „elég jó szülő” státuszát.

A Születés hete rendezvénysorozatot a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.