Nálam nem volt kérdés hogy kórházban szerettem volna szülni… kiváló orvosom volt, akiben megbíztam, DE nem vagyok a híve annak, hogy elsőre gyógyszerrel akarjunk valami „problémát” megoldani.

Ezért úgy döntöttünk a férjemmel, hogy szülésznő helyett egy dúlát szeretnénk megkérni, hogy a szülést kísérje végig. Természetesen szerettem volna szülni, mindenféle fájdalomcsillapítás és gyógyszeres „segítség” nélkül. ÉS SIKERÜLT!
Mélykúti Andit 10 éve ismerem, egy csoportba jártunk az egyetemen, így már vagy 3 éve annak, hogy megbeszéltük, vele szeretnék szülni 😀 . Hogy miért is vagyok vele 100%-osan megelégedve?:
– Terhesség alatt bármikor hívhattam kérdéseimmel, kételyeimmel… és azonnal olyan tanáccsal látott el, aminek hasznát vettem!
– Utolsó pár hétben „tartotta a lelket bennem”. A végére már nagyon türelmetlen voltam…. NAGYON!
– A vajúdás alatt, amíg a lakásomra nem ért folyamatosan kapcsolatban voltunk, mondta, hogy mit csináljunk, az úton a kórházba végig mellettem volt ( lelkileg és fizikailag is 😀 ),segített, hogy abban a kiszolgáltatott helyzetben is komfortosan érezzem magam.
– A szülés alatt csendben félrehúzódott, akkor jött hozzám, amikor szükségem volt rá
– A szülés után segített megfürödni, megmutatta, hogyan szoptassak, megmutatta, hogyan üljek, járjak, fürödjek, pisiljek…… egyszóval mindent.
– Bejött hozzánk a kórháza meglátogatni bennünket és azóta is folyamatosan megkereshetem ügyes-bajos dolgainkkal.
– És nem utolsó sorban a férjemnek is segített végig… a családban nálunk ő az aki mindig mindent tudni szeretett volna.
Elmagyarázta, mi várható szülés alatt, elmondta és megmutatta, hogyan tud majd nekem segíteni, hogy mit csináljon, mit ne csináljon és hogy mikor kell neki a kezébe venni a dolgokat! Szerintem ezek nélkül az információk nélkül a férjem nem kapott volna kedvet ahhoz, hogy bejönni velem szülni.

A következő babánkat is Andival fogjuk együtt megszülni. A tudása naprakész, határozott és tudja mit csinál!
Mindenkinek csak ajánlani tudom! Kívánom, hogy legyen olyan szép szülésetek, mint amilyen nekem volt!