A történetben szereplő emberek, helyek, események mind kitaláltak.

Élt egyszer egy Huliéta meg egy Kárlosz. Nem mondom, hogy rögtön egymásba szerettek, kellett egy kis idő hozzá, de nem is ez most a lényeg.

Úgy esett, hogy Huliéta megesett, melynek a végeredménye (egy gyönyörű babán kívül) császármetszés lett. Elég cudarul érezte magát Huliéta, mert homlokegyenest más terveik voltak. Telt, múlt az idő, mely gyógyírként szolgált Huliéta lelkére és a tervek szerint éppen jókor a második kétcsíkos teszt is meglett.

Sajnos Huliéta előtt minden kapu zárva volt egyet kivéve: a kórházé. Igyekezett is ezt beleverni a buksijába, de teste minden porcikája és elméje minden jóérzése ez ellen tiltakozott. Minden érzése azt súgta, ha újra oda kerül, megint császár lesz a vége. Szerencsére ez már sosem derül ki, tényleg az lett volna-e, de ne szaladjunk ennyire előre.

Mivel egyéb lelki gondjai is voltak Huliétának, elment egy alternatív segítséget nyújtó szakemberhez. Addig-addig beszélgettek, hogy ez a szakember ajánlott neki egy dúlát egy másik városban. Huliéta felkereste ezt a dúlát, sokat beszélgettek Huliéta vágyairól és igényeiről a szülést illetően. A dúla végül felajánlotta, hogy megkérdez egy segítőt, felkeresheti-e Huliéta. A válasz igen volt, így Huliéta végre elindult azon az úton, amin szeretett volna.

Huliéta és Kárlosz rendszeres időközönként találkoztak Piedaddal, a segítővel, aki felvázolta, milyen feltételekkel várható a jelenléte a szülésnél. Először is közelebb jönni, mert Huliétáék messze laktak, aztán háttérkórház és -orvos keresése és nem utolsósorban munkálkodás Huliéta lelkén, feldolgozni a császármetszést. Utóbbin igazából nagyon nem is volt mit dolgozni, mert már csak mint egy film élt Huliéta emlékeiben, mintha nem is vele történt volna. Onnantól, hogy megtudta, újra várandós, leszámítva a már meglévő gyerek után rohangálást, úgy érezte, mintha ez lenne az első várandóssága. És ha úgy vesszük, tényleg az első szülésére készült.

Megkezdődött hát a nagy készülődés, szervezkedés, hívni ezt, találkozni azzal. Sikerült lakást találniuk, amit ki is béreltek a szülés várható idejére. A kórház választása nem volt nehéz, mivel Monterioban csak egy olyan kórház volt, ahol némileg természetesszülés-pártiak. Az orvosválasztás már nehezebb feladatnak bizonyult.  A néhány orvos közül, akik szóba jöhettek, kettőt is felkeresett Huliéta. Az első nem nyerte el tetszését, a második pedig hiába tetszett volna, elfogyott a pénzük, amit a szüléssel kapcsolatos kiadásokra szántak. Szerencsére Piedad beleegyezett, hogy így is kíséri őket.

Egyre közeledett a szülés várható ideje. Nagy izgalomban és még nagyobb kamuzásokkal telt ez az időszak, mivel sem Kárlosz, sem Huliéta családja nem tudta, milyen helyszínt választottak valójában gyermekük megszületése helyszínéül.

Közben Huliétának döntenie kellett a dúlák személyéről. Az egyik felajánlott tetszett Huliétának, a másik azonban nem, így (már túllépve a terminust) esett a választás Máríára, aki maga is túl volt már császármetszés utáni szülésen.

A szülés várható időpontja előtt egy héttel Huliéta és a kicsi Rosalinda beköltöztek a bérelt lakásba, Kárlosz pedig miután elvitte őket oda, hazament, mert dolgoznia kellett. Teltek a napok, Huliéta pedig már nagyon várta, hogy kibújjon a babája. Nehezen bírt már Rosalindával is, és az sem könnyítette meg a dolgot, hogy idegen helyen volt, egyedül. Persze szerencsés is volt, hiszen tudott találkozni több ismeretlen ismerőssel is, akik kicsi változatosságot vittek a napokba. Kárlosz a következő hétvégén fellátogatott hozzájuk, nagyokat sétáltak, finomakat ettek, borozgattak, szeretkeztek, a babácska ennek ellenére nem indult el. Az idő szorongatta őket, mert a lakást 4 nappal a kiírt időpont után el kellett hagyniuk más bérlők miatt. Még kiköltözés előtti napon is kérdéses volt, hova tudnak menni. Huliéta egyik kétségből a másikba esett és Kárlosz sem könnyítette meg a dolgát a szemrehányásokkal, amiért Huliéta mégsem rendezett el mindent.

A megoldás végül a főbérlőktől érkezett. Lakást cseréltek Esztefániáékkal arra a 3 napra, míg a kiadó lakás foglalt volt.

A babácska csak erre várhatott, hiszen ahogy megtörtént a lakáscsere, azon az éjjelen el is kezdődött valami. Huliéta csak mászkált a házban, próbált csendben, de Kárlosz és Rosalinda is felébredtek. Másfél óra rendszeres hullámok után Huliéta úgy döntött, ideje szólni Piedadnak, hogy ez már az. 🙂

Nem sokkal később felhívták Nikandrát is, hogy vigye el Rosalindát magukhoz. A napfelkeltével együtt érkezett, és nem sokkal később indultak is. Huliéta hullámai pedig minél világosabb lett, annál ritkábbak és enyhébbek lettek. Huliéta érezte, hogy ez így lesz, így van jól. A délelőtt és a délután is rendszertelen hullámokkal fűszerezett alvással telt. Ebédre még félve bár, de elmentek Kárlosszal étterembe egy utolsó kettesben töltött ebédre.

Délután konzultáltak Piedaddal. Megbeszéltek egy találkozót du. 6 órára. Huliéta kérte, hogy bármi legyen is, szeretné, ha kicsit tágítgatná, mert már nagyon frusztrálta a várakozás. Erre szerencsére már nem volt szükség, mert mire odaértek, a hívástól eltelt 1 óra hossza alatt 10 percesekből 5 perces hullámai lettek Huliétának, a méhszája pedig már 3 ujjnyira nyitva volt. Kárlosz és Huliéta boldogan mentek vissza a házba. Ott azonban kezdődött a másik idegőrlő várakozás. Csak üldögéltek, mászkáltak, nem igazán tudtak mit kezdeni magukkal a kontrakciók között és alatt sem. Éjjel 10 óra körül eljutott Huliéta arra a pontra, hogy szeretné, ha már ott lenne vele egy dúla (konkrétan Máría), így megkérték Piedadot, hogy küldje őt. Kb 1 órával később meg is érkezett. Csöndben figyelte csak az eseményeket. Valamikor ajánlotta, mi lenne, ha Huliéta vízbe menne, mert emlékezett, mennyire jó volt ez Huliétának a Rosalindával való vajúdáskor.

Bementek a fürdőszobába és Huliéta próbált felvenni egy kényelmes testhelyzetet a kádban, de valahogy sehogy sem volt jó neki. Ülni (mint Rosalindával) nem mert, mert annyira nehezen mozgott már, hogy nem tudott volna felpattanni, ha jön a hullám. És mivel a hullámok is teljesen mások voltak, mint Rosalindával, így ez a momentum fontos volt. Végül guggolva és térdelve próbálkoztak hasra és derékra folyatott vízzel enyhíteni a hullámok okozta fájdalmat több-kevesebb sikerrel. Huliéta ekkor már elvesztette az időérzékét, így nem tudná pontosan megmondani, mikor jött el az a pillanat, hogy Máría úgy ítélte, eljutottak arra a pontra, mikor már nagyon közel van a finish, így hívta Piedadot, hogy induljon.

Piedad érkezése után még egy ideig vízben volt Huliéta, de aztán kijött, mert nem érezte ott jól magát. Utóbb kiderült, máshol sem.

A hullámok lassan átmentek tolófájásokba. (A baba szívhangja végig rendben volt, Piedad rendszeresen nézte.) Kanapén térdelve, kanapé előtt térdelve, labdán rugózva, bordásfalba kapaszkodva, mindenhol próbálta Huliéta megtalálni a helyét, de sehol nem volt igazán jó neki. Piedad megvizsgálta őt és kiderült, hogy bár már tolófájásai vannak, de egy kis pereme még ott van a méhszájnak.

Innen már összefolynak az események Huliétának, nem emlékszik, mikor is tűnt el az a kis perem, mennyi idő telik el 1-1 testhelyzetben. Csak az számított, hogy Máría és Kárlosz ott vannak mellette.

Piedad már aggódott, hogy a baba nem halad lefelé, ekkor már régóta tartott eredmény nélkül a kitolás, így megpróbálkoztak csípőnyomással segíteni a baba útját, miközben Huliéta a Kárlosz által fogott kendőt húzta nyomás közben. (Ekkor már ott volt a másik dúla is.) Ugyan ennek köszönhetően ment lefelé valamennyit a baba, de az eredmény nem volt kielégítő.

Ezután két székből készítettek Huliétának szülőszéket és mikor kontrakció jött, ráült, de sajnos ez sem hozta meg a végeredményt.

Utolsó lehetőségként a kórházba indulás előtt nem maradt más, megpróbálták hanyatt fekve. Huliéta ennek nagyon örült, mert már este 8-kor is ásítozott, de ekkor már durván ki volt merülve. Máría Huliéta jobb lábát tartotta, a másik dúla a bal lábát, Piedad pedig a gátvádelemmel foglalkozott. Kárlosz Huliéta kezét fogta a feje fölött. Piedad szólt, hogy így nem jó irányba mennek az energiák és mivel Huliétának a kanapén bejött a kendőhúzás, így szólt, hogy hozzák oda a kendőjét és Kárlosz álljon Piedad mögé és onnan tartson ellen. Máría kereste a kendőt, hozott is kettőt, de ezek csak rövid kendők voltak. Huliéta a hordozókendőjére gondolt, ami elég hosszú volt, hogy Kárlosz derekára csavarva elérjen Huliétáig úgy, hogy Piedadot ne zavarja. Szegény Máríára talán kicsit csúnyábban is szólt Huliéta, mikor hordozókendő helyett a sálát vitte oda.

Miután megérkezett a kendő, Huliéta úgy érezte, megsokszorozódott a kitolás ereje, de még mindig hiányzott valami. Piedad és a másik dúla a csendben kivárás hívei, de Máría tudta, hogy ide nem ez kell. Mikor már látta Piedadon, hogy „feladta”, bedobta magát és elkezdte biztatni, hajtani Huliétát. (Aki utólag tudta meg, hogy ezt még kérte is fájás közben.) Úgy tűnik, ez hiányzott csak Huliétának, hiszen 2 és fél óra kitolás után végre megjelent a baba feje a kijáratban. Máría meg is jegyezte, hogy már látja a fejét a bejáratban, mire Huliéta rászólt két kontrakció közt, hogy „mármint a Kijáratban”. 🙂

Kerítettek valahonnan tükröt, odatartották Huliéta nunijához, hogy lássa a baba feje búbját, ahogy megkoronázódik. Kérdezték, látja-e és boldogan elrebegett igen… helyett egyszerűen közölte: nem, fordítsatok a tükrön. 😀 De nem volt sok idő nézelődni, jött a következő tolás. A baba feje kibújt a szeméig. Még egy kontrakció, semmi változás. 3. kontrakcióval végre kijött a feje. Nagy csend és izgatott légkör, Piedad matat a baba nyakánál. Bár csak néhány pillanat volt, Huliétának perceknek tűnt a vállelakadástól való félelem miatt, míg kiderült, hogy nincs gond, csak le kellett tekerni a köldökzsinórt a baba nyakáról. Ezután a következő kontrakcióval ki is csusszant a testecske. Mindenki csak gyönyörködött benne, Huliéta kimerülten feküdt, Kárlosz pedig elkiáltotta magát: KISFIÚ! 🙂

Innen már minden ment szépen, rendjén. Huliéta megkapta Antónió babát, senki nem akarta elvenni tőle, csak ott voltak velük csendben. Nem úgy Huliéta, akire olyan szómenés jött, amilyet egy buzgó ügyvéd is megirigyelne. 😀

Érdekesség:

Huliéta keresett magának egy képet interneten, amin látszik az előbukkanó fej, mert ez volt a félelme az első gyermeke születése után. Talált is egy rajzot, amin tengeri környezetben egy nő van felhúzott lábakkal, baba feje megkoronázódva, lábát két nő tartja, egy harmadik pedig lábai közt a babát várja. Ezt a képet még a vajúdás elején kirakta a szoba egyik pontjára, a másik pontján pedig megnyitotta a számítógépen. Máría utólag mesélte, hogy a kanapén vajúdáskor kereste ezt a felállást az övékben, de sehogy sem stimmelt, de mikor Huliéta lefeküdt és mindenki elfoglalta a helyét (Kárlosz a kendővel Piedad mögött), akkor helyére került minden és ott volt élőben a kép. (A kép Kárlosz szemszögéből van megrajzolva, így neki is ott kellett lennie, ahol.)

Félelmetes belegondolni, mennyire nagy hatással van az emberre, amit előre vizualizál magának. Mert Huliéta sosem gondolta volna, hogy valaha is hanyatt fekve fog/akar majd szülni, mégis ez a pozíció hozta meg az eredményt. Szülés után Máría, Piedad és a másik dúla rögtön megemlítették a képet és hogy feltűnt mindannyiuknak ez. 🙂