Az első kisfiam császármetszéssel megszületett egy hónap viszontagságos kórházi tartózkodás és az orvosokba vetett minden bizalmam elvesztése árán. Nagyon nem egyszerű baba és még a mai napig is egy érzékeny gyerek, mégis, ahogy elterveztem, igenis szeretnék még gyereket, mégpedig szülni. Keresem a lehetőségeket és igen találtam is, VBAC egy angol kifejezés, mozaikszó bővül az angol nyelvtudásom, amennyit csak lehet elolvasok a témában és igen találok egy magyar fórumot, nem szoktam fórumozni, de ez egy zárt klub, ahogy olvasom egyre lelkesebb vagyok, sokaknak sikerül és van akinek nem. Azt hiszem az egy meghatározó élmény volt, amikor Kata szülését olvastam, a Facebookon a magyar VBAC csoportban gratuláltak neki sokan, 3 császár után sikerült neki, igen, azt hiszem ő volt az első akit archoz tudtam kötni a nevet, ahogy haladtam a klub történetében előre. Amikor beléptem épp Anitának drukkoltunk, az ő története az első babájával sokban hasonlított az enyémre. Sikerült neki, már ekkor is éreztem szinte, hogy gyógyulok, igen, nekem is lehet máshogyan, mint először. Mindkettőjüknek volt segítője, és nagyon nagy segítségnek tartották. Akkor még nem értettem, mi ez. Ekkorra már jó páran személyesebbé tettük a kapcsolatot és Facebookon megjelöltük egymást. Aztán közben próbáltam megszerezni a legjobbnak tartott dokit, ez sajnos nem sikerült, amit azóta is sajnálok, a helyettesével valahogy nem volt meg az igazi összhang. Nem így a dúla, Anita tanácsára összeszedtem magam és írtam neki, majd találkoztunk is. A mai napig hálás vagyok, hogy megismerhettem. Igaz most épp nem vagyok várandós, de vele kapcsolatban az az érzésem, hogy bármikor megkereshetném, bármilyen bánatom van.

Szóval megbeszéltük a találkozót és én egyből tudtam, hogy ő kell, segítségével találtam otthoni segítőt, mivel átbeszélve a helyzetet tudtam, hogy nem vágyom kórházba, csak, ha már biztosan szülünk. Együtt sok mindent átbeszéltünk, megterveztünk, bármikor hívhattam, ha nem hívtam ő keresett. Pont annyira nyomult amennyire nekem kellett.

És igen, mellettem volt mindenben, pedig nem szülhettünk együtt, ez a babám is úgy döntött, hogy faros marad, hiába a külső fordítási kísérlet, amit szintén a nem megfelelő orvos számlájára írok, mivel a főorvos épp szabin volt és a helyettessel fél napot küzdöttünk, hogy megpróbálhassuk. Hát ő megmutatta, hogy nem úgy van az, ha ő azt mondja, hogy nem. Sajnos biztos vagyok benne, hogy nem próbálta igazán.

Ezek után elsirattam az én szép VBAC-met és magamat. Ez az, amit elképzelni se bírtam, hogy én még egyszer kikössek azon az asztalon. Hát még, hogy tudva, önként és dalolva menjek oda egy, a dokik által megadott napon. Itt jött a küzdelem utolsó része, küzdelem a programcsászár ellen, hogy az én kicsim legalább maga indulhasson, hogy érezze, hogy valami itt most történni fog. Nagyon sok erőt merítettem belőled, hogy merjek kiállni magunkért. Egyedül féltem, féltettem magunkat, de te nem sopánkodtál, mint mások, nem sajnáltál és nem azt szajkóztad, hogy valamiért így kell lennie, te mindig csak mellettem voltál abban, amiben kellett.

Amikor aztán beindult magától hajnali négykor az én kicsikém és írtam neked egy sms-t egyből felhívtál, megnyugodtam és beszélgettünk egy jót miközben nagyon jó, számomra boldogító fájásaim voltak, amikre azt mondtad szerinted egész jó kis fájások. Nem tudom mennyire volt igaz, nekem nagyon jól esett, büszke voltam magunkra. Végül 8 körül indultunk el a kórházba, majd bent persze megkaptam a következő helyet a császáros műtőben. Nekünk most ennyi jutott, ez is sokkal több, mint az első alkalommal.

Ne haragudj, hogy nem akartam, hogy ott legyél a császárkor, sajnos rossz vesztes vagyok, nem szeretek ilyenkor magam körül senkit.

Végül azért átbeszéltük, hogy ez is mekkora haladás az előző császárhoz képest, sokkal jobban sikerült a műtét utàn a felépülés is, és volt tágulás is, így harmadjára még jobban megy majd, és remélem végre együtt szülünk és meglesz az a VBA2C és akkor javítok a statisztikán. 🙂