Andit, a dúlánkat várandósságom 25. hetében ismertük meg személyesen. Férjemet nagyon nehéz volt rábeszélni, hogy legalább hallgassuk meg, mit mond, mert meggyőződése volt, hogy egy idegennek semmi keresni valója nincs a szülésünknél.
Miután eljött hozzánk Andi, már aznap megbeszéltük Férjemmel, hogy felkérjük Őt, segítsen nekünk a várandósság, és a szülés alatt. Nagyon jó dolgokat mondott, tetszett a hozzáállása mindenhez, tanácsokat adott már az első találkozásnál. Ezután egyre sűrűbben beszéltünk telefonon, vagy e-mailben Andival, aki mindig igyekezett a lehető legkíméletesebb módszerekkel (homeopátia) segíteni, például, mikor rám tört a terhességi depresszió. Mivel császármetszés utáni természetes szülésre készültünk, külön tetszett, hogy ezt már a dúlánk is átélte, így tökéletesen tudta, mi megy végben a fejükben. Három téves riasztásom volt, de sosem zavarta, hogy éjszakába menően telefonálok neki, mindig azonnal elértem Őt.
Már túlléptem a terminuson, és a magyarországi protokoll szerint császár után 41. hétnél nem várnak tovább, így Andi rengeteg tanáccsal látott el, hogyan is lehetne a babát kicsalogatni odabentről, még mielőtt orvosok avatkoznának a folyamatba.
A szülésnél nem is lehetett volna jobb segítségem. Mindig tudta, hol kell nyomkodni a hátamat, a derekamat, segített, hogy a jó hangokat hallassam, minél mélyebben, valami nagyon jó illatú olajjal kenegetett, forró borogatást tett a hasamra, derekamra éppen akkor, mikor arra a legnagyobb szükségem volt, és a Férjemet is ügyesen bevonta a segítségnyújtásba.
Ha a Férjem és Andi nincsenek velem, sokszor feladtam volna, de tartották bennem a lelket, nem engedték, hogy elhagyjam magam, így voltunk a legjobb csapat együtt. Szülés után még a szülésznőm is megdicsérte nekem Andit, azt mondta, nagyon sok dúlával dolgozott már együtt, de Andi a legjobbak közül való, mert ő is látta, hogy mindig mindent a lehető legjobbkor csinált.
Hát…tudtuk mi ezt 🙂
