Számos előadással várják az érdeklődőket a Születés Hetén

Sztojánovity Lívia

Május 4-én, azaz anyák napján veszi kezdetét a Születés Hete előadássorozat, melyet az Expecto Mentálhigiéné Alapítvány immár harmadik alkalommal rendez meg. A Születés Hetének előadásaival igyekeznek a leendő anyákat, a várandósokat, a kisgyermekes anyukákat, és természetesen a férfiakat, apukákat és leendő apukákat is megszólítani, hiszen a gyermekvállalásban, illetve gyermeknevelésben az ő szerepük legalább annyira fontos.

Ricz Dencs Tünde, az alapítvány szakmunkatársa és mentálhigiénés szakember elmondta, örömmel tapasztalták, hogy a Születés Hetét évről évre egyre nagyobb érdeklődés kíséri, sőt nemcsak az előadások alkalmával, hanem év közben is egyre többen keresik meg őket előadók, kismamák és olyan nők, akik gyermeket terveznek, s ez mutatja meg igazán ennek a rendezvénynek a létjogosultságát.

– Lassan, de biztosan kezd gyökeret verni itt Vajdaságban is a Születés Hete, sőt most már több olyan programunk is van, amely éppen ebből nőtt ki, s ma már önálló életet él. Például a tavalyi program nyomán létrejött a Manó Kuckó baba-mama-papa klub, amely az Expectón belül működik. Az igény hozta létre, hogy a kismamák havonta kétszer összejöjjenek, s szakemberekkel tudjanak egy-egy gyermekvállalással vagy -neveléssel kapcsolatos témát körbejárni, illetve ezt kiegészítettük a kerekítő foglalkozásokkal, s egyszer mondókás mókázunk, máskor pedig bábos tornázunk. Ez nagyon jó alkalom, hogy a kismamák találkozzanak egymással, kicseréljék tapasztalatikat, a gyerekek pedig közösségben legyenek – magyarázta.

A Születés Hete alatt megtartott előadásokkal igyekeznek minél szélesebb közönséget megszólítani, vagyis azokat is, akik még csak gondolkodnak a gyermekvállaláson, de azokat is, akiknek már vannak csemetéik, sőt azokra is gondolnak, akiknél késik a gyermekáldás, így a meddőség témakörét is érintik.

Az Expecto Mentálhigiéné Alapítvány helyiségeiben, a Šantić utca 27-es szám alatt az idén is számos érdekes előadással várják az érdeklődőket. Május 4-én, vasárnap 10 órakor a Tómó Margaréta által szerkesztett babamama.rs honlap bemutatója nyitja meg a Születés Hetét, ez egyben a honlap indulása is lesz.

Hétfőn 16 órától kezdődnek az előadások. Elsőként Karner Beatrix perinatális szaktanácsadó az anya és a magzat kommunikációjáról mesél majd, mely már a várandósság alatt segíti az ismerkedést, sőt megalapozza a gyermekkel való későbbi kapcsolatot, a szülővé válást. Őt követi 17 órától Novák Jula dúla, rogersi pedagógus. Előadásának címe a Hogyan mondjam el neked?, témája pedig nem más, mint hogyan lehet a gyermeknek elmondani, hogy hogyan születik a baba, s hogy az segítse a személyiségfejlődését, a későbbi szexualitásának kialakulását, megélését. Ezt követően 18 órától Árvai Nóra pszichológus tart előadást az endometriózisról, mely akár meddőséget is okozhat, s minden tizedik nőt érint.

Kedden ismét érkezik Adáról a Kerekítő Manó, ezúttal Kerekítő Bábos Torna lesz, melyre szeretettel várják az anyukákat, apukákat és az 1–4 éves gyermekeket. A bábos torna délután öt órakor veszi kezdetét. Szerdán nem lesznek előadások, azonban csütörtökön, május 8-án folytatódik a Születés Hete további izgalmas témákkal. Délután négy órától Mélykúti Andrea humánkineziológus, dúla, valamint Vataščin Balázs Emese gyógytornász, dúla tartanak egy foglalkozást. A műhelymunka során, mely a Szülésre hangoló címet viseli, körüljárják majd a szülés aktusát, mi történik fizikailag, lelkileg, biológiailag, és lehetőség lesz feltenni az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdéseket is.

Pénteken Papp Komáromi Judit aromaterapeuta 16 órától arról mesél majd, hogy az aromaterápiának milyen szerepe van a várandóság és a gyermekágyas időszakban. Itt lehetőség lesz különféle olajok kipróbálására is. Őt követően 17 órától Engi Georgina és Kiss Kornél a mosható pelenkák előnyeiről és hátrányairól mesélnek majd az érdeklődőknek, majd este hat órától Góbor Szénási Anna hordozási tanácsadó segítségével az apukák, anyukák megismerhetik és kipróbálhatják a hordozókendő használatát.

Szombaton a szerb nyelvű előadások kapják a főszerepet, így délelőtt tíz órától Mirjana Gnjatić tolmácsolásában megismerkedhetünk a dúlákkal, szerepükkel, feladatukkal, 11 órától pedig Mélykúti Andrea tart előadást arról, hogy császármetszés után van-e lehetőség hüvelyi úton szülni. 12 órától dr. Cservenák Péter, a Topolyai Kórház szülész-nőgyógyásza a topolyai szülészetről fog szólni, vagyis hogy milyen most, és milyen terveik vannak, délután két órakor pedig Dragana Vasić szoptatási tanácsadó a szoptatással kapcsolatban tart előadást, a kezdetekről, az előnyeiről, a felmerülő problémákról. Ez egyben a Születés Hete záróelőadása is lesz.

Mindegyik előadást az Expecto helyiségeiben tartják majd meg, melyekre a belépés ingyenes. Az előadásokról bővebben a www.szuleteshete.hu/vajdasag/szabadka internetes oldalon olvashatnak, de napilapunkban is közöljük majd a programot.

(Fotó: Molnár Edvárd)

Forrás: https://www.magyarszo.rs/hu/2320/vajdasag_szabadka/110719/Az-aromater%C3%A1pi%C3%A1t%C3%B3l-a-d%C3%BAl%C3%A1kig.htm